A nagy nap
A nagy nap…
Gyakran használjuk mi is ezt a kifejezést. Beépült a hétkönapi nyelvbe, és mindenki tudja, hogy az esküvő napjáról beszélünk. Hónapokkal, akár évekkel előtte készülünk rá. Elképzeljük milyen lesz. Kiválasztjuk a helyszínt, megtervezzük a dekorációt, megvannak a szolgáltatók, összeállt a lista is a meghívandó vendégek nevével.
A ruha kiválasztása a menyasszonyok számára az egyik a legkülönlegesebb, legédesebb, legnehezebb feladat, hiszen a menyasszonyi ruha saját egyéniségünk külső megjelenítése. Ki ne szeretne a legszebb, a legtündöklőbb lenni ezen a napon? Elismerő tekintetek keresztüzében végigvonulni az oltárig, és ott meglátni a vőlegény tekintetében a csodálatot, a meghatódottságot. Átélni az egyszerit és megismételhetetlent.
Évszázadokon át tartó hagyomány, hogy a leány életében csak egyszer viselhetett menyasszonyi öltözetet. Szinte minden tájegység, népcsoport népviseleténél megfigyelhetjük a külön menyasszonyi ruházatot. Alapjául az ünnepi viselet szolgált, mely kiegészülhetett olyan pártával, szalaggal, kendővel, fátyollal, ékszerrel amit soha többé nem hordtak asszonyként, még a legkiemelkedőbb ünnepekkor sem. Korunkban a különbség csak annyi, hogy külön válik az alkalmi és az esküvői ruha, de az egyedülállósága ma is örökérvényű.
Bátran kijelenthetjük, hogy a menyasszonyi ruha egy jelkép.
Minek is a jelképe? Miről is szól valójában a nagy nap?
Nem csak egy esemény, egy ünnepi alkalom, hanem egy elköteleződés, egy fogadalom szimbóluma. Az oltár előtt ígéretet teszünk, hogy egymás társaivá válva együtt éljük át a boldog pillanatokat, és egymás kezét fogva szembenézünk az élet viharaival.
Minden elköteleződni kész ember vágya, hogy örökre együtt maradjon azzal, akit szeret. Éppen ezt az ajándékot adja meg nekik a házasság. A házasság bástya, mely önbizalmat ad, amiből erőt merítünk, amihez erőt adunk. Küzdelem a saját egónkkal a másik fél érdekében. Felelősségérzettel, kötelességtudattal megteremtjük egy új család alapját!