MENÜ

Új helyre költözik az ELITE Szalon

 

Másfél - egy hónappal ezelőtt már jeleztük Nektek, hogy nagy változás fog következni az életünkben, mondhatjuk az ELITE Szalon életében egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk.

Köszönjük a sok érdeklődő e-mailt, facebook üzenetet sőt hívást is, de szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy ez számunkra és a jövő menyasszonyai számára is jó dolgot jelent.

Minden ember és minden vállalkozás életében vannak olyan pontok, pillanatok, amikor a változás, megújulás elkerülhetetlenné válik. Az ELITE Szalon életében voltak már előremutató változások. 

Meggyőződésünk, hogy amit most bejelentünk, az is meghatározó és előremutató lesz az ELITE Szalon életében.

 

Ezen a héten szó szerint bezárunk egy ajtót, hogy nyithassunk egy újat. Igen, jól sejtitek, búcsúzunk a Szegfű utca 23. szám alatti üzletünktől, ahol az elmúlt 10 évben nagyon sok szép és megható dolognak lehettünk tanúi. Nagyon sok kedves menyasszony és vőlegény fordult meg, és nagyon sok szeretetet kaptunk tőletek, amit köszönünk!

 

De jöjjön végre a nagy bejelntés, hova is költözünk, hol találtok meg bennünket.

Július 3-tól a Mártírok tere 9. szám alatt egy új arculattal, egy új szalonban várunk benneteket. Sokaknak úgy lesz ismerős az új helyszín, hogy a régi S model helyére költözünk. Közelebb leszünk a belváros szívéhez, hangulatos park és ezáltal kicsit zöldebb övezet vesz majd bennünket körbe és nem utolsó sorban kiváló parkolási lehetőséggel!

Szeretettel várjuk a kedves menyasszonyonyokat és vőlegényket is Tündikével és Gabikával együtt, ahogyan tettük ezt eddig is.

 

Július 3-tól tehát az ELITE Szalon új helyen, a Mártírok tere 9.szám alatt, a régi S modell helyére költözik!

 

Várunk mindenkit sok szeretettel, hiszen tudjátok, ELITE Szalon…túl az elegancián!