Manapság a leánykérés megszervezése egyértelműen a férfi feladata. Hol, mikor kéri meg szerelme kezét, milyen gyűrűt vásárol, pontos előkészületeket igényel. Természetesen vannak spontán, a pillanat szülte elhatározások, ezek azonban ritkábban fordulnak elő. A statisztika szerint inkább egy nyaralás, évforduló vagy születésnap a legmegfelelőbb időpont. Döbbenetesen kevés a hagyományos lánykérés, amikor először az apa beleegyezését kérik a családalapításhoz. Az intim, négyszemközti gyűrűátadást a megkérdezettek magas százaléka tartja a legromantikusabbnak. Mindkét nem egyetért abban, hogy a kérőnek térdre ereszkedve kell megkérnie választottja kezét.

 

 

Milyen legyen az eljegyzési gyűrű? A hagyomány szerint egyköves az úgynevezett szoliter gyűrű a megfelelő, bár manapság már a többköves is teljesen elfogadott. Az eljegyzés után a gyűrűt a bal kéz negyedik ujján kell viselni, ezzel egyértelműen jelezzük, hogy menyasszonyok vagyunk. Ennek kialakulása egyes elképzelések szerint arra vezethető vissza, miszerint ezt az ujjunkat egy ér köti össze a szívünkkel, ezért kiváltképp alkalmas a szeretet, szerelem jelképének viselésére. Az esküvő után természetesen a karikagyűrűt, ami nálunk hagyomány, már a jobb kéz negyedik ujján illik viselni. Ha nem ragaszkodunk a karikagyűrűhöz, akkor az eljegyzési ékszer kerül át. 

 

Az örömteli hírt először a menyasszony szüleivel illik közölni, ezután  következnek a vőlegény szülei, a tágabb család és a barátok! Ha az örömszülők nem ismerik egymást, akkor egy szűkebb családi ebéd, vagy vacsora kiváló alkalom, hogy összeismertessük őket. Ilyenkor a vőlegény szülei látogatnak el a menyasszony családjához.

 

Érdekesség gyanánt nézzük néhány nemzet  lánykérési szokásait:

 

India 

A hinduk életét, döntésüket nagyban befolyásolja a védikus asztrológia. Mindenkinek már gyerekkorában elkészítik a részletes elemzését, melyből kiderül, hogy mikor kell házasságot kötnie. Az időponthoz közeledve, a nagy család bevonásával keresésbe kezdenek. Ha megvan a kiválasztott, akkor természetesen az asztrológus ellenőrzi, hogy van-e esély a házasságra. A házasság sokkal inkább két család egyesülését jelenti. A családot vizsgálják, jó nevű-e, nem történt-e korábban valamilyen szégyenletes dolog, mint például a válás.

Kizárólag a szülők beszélnek egymással, aztán ha jónak gondolják, szólnak a gyerekeknek. Mutatnak egy képet a választottról, és a fiú családostul elmegy afféle háztűznézőbe. Tea és édesség mellett a szülők megbeszélik a dolgokat, majd a gyerekek is váltanak pár szót, majd a fiú családostól távozik. Később a fiú szülei tudatják a döntésüket. Az, hogy a fiatalok nem tetszenek egymásnak, nem szimpatizálnak egymással, az szóba sem kerülhet, mint indok a nemleges válaszra. Sőt gyerekeket meg sem kérdezik. A menyegzőig, ami általában egy év múlva ülnek meg, a fiatalok nem is találkoznak.

 

Törökország

Törökországban is a családok közötti megegyezést követően jöhet létre a jegyesség. Az idősebb férfiak beszélik meg a házasság körülményeit, feltételeket, ajándékokat, vagyis megtörténik az ígérettétel. A vőlegény családjának kendőpénzt kell fizetnie a lányért, kompenzálva ezzel a gyermek elvételét. A lány a házasságba stafírungot visz, amelyet a család már születése óta gyűjt, amit az esküvő előtt egy héttel bárki megnézhet. Az igazi jegyesség ünnepét a lányos háznál tartják. Elől járó vagy valamelyik szülő felhúzza a fiatalok ujjára a gyűrűt, majd vágja el az azt összekötő piros szalagot. A meghívottak ilyenkor pazar ajándékokkal, leginkább arany ékszerrel látják el a menyasszonyt.

 

 

Skócia

Ősi szokás volt, hogy a vőlegénynek egy kövekkel tele kosarat kellett a hátára vennie és a falu egyik végéről vitte körbe-körbe, amíg a kiszemelt lány ki nem jött házából és meg nem csókolta. A fiúnak zálogot kellett adnia, mely általában gyűrű volt. Szerelme biztosításaként egy különleges, szív alakú, tetején koronát viselő brosst is ajándékozott, ez a Luckenbooth, melybe valami kis kedves üzenetet is gravíroztatott. Ezt nagy becsben tartották és később a gyermekük keresztelőjén kitűzték a ruhájára.

Skóciában a vőlegény ingét a menyasszonyától kapta, amiért ő cserébe megvette az ara esküvői ruháját. 

Az eljegyzést három egymást követő vasárnap hirdették ki a templomban. Ebből napjainkban annyi maradt meg, hogy a városházán 15 napig ki van tűzve a házasulandók neve. A nagy nap előtt egyes vidékeken befeketíttették a párt, mindenféle koszos dologgal bekenték és úgy vitték körbe a falun vagy városon.