MENÜ

Májusfán túl

 

Magyarországon még él a hagyomány - elsősorban falukban, kisebb településeken -, hogy a fiúk vagy már férfiak a május 1-jére virradó éjszaka leple alatt szépen feldíszített májusfát állítanak szerelmük ablaka alá. A májusfa, a már zöldellő ágak elsősorban a természet megújjulásának a szimbólumai, viszont az udvarlás ékes bizonyítéka is, mondhatni szerelmi ajándék.

A májusfa valódi eredete szerint Szt. Jakab és Szt. Fülöp egyik térítéses útján Valburga nevű szűz hajadon lett útitársuk, aki az akkora előírásokat nem tartotta ezzel be, ezért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, rágalmazták. Valburga azonban azért, hogy elűzze a gúnyolódókat, vándorbotját elővette és letűzte a földbe, majd elétérdepelt és imádkozott. 1-2 óra múlva a leszúrt bot kizöldült, amely nap pontosan Szt. Jakab Apostol napja virradójára (május 1.) esett. Ettől kezdve a nőtlen fiatalok az éjszaka közepén fát állítanak hajadon lányok ablaka alá, de úgy, hogy azt meg ne hallják, ezzel kifejezve szerelmüket!.

Megyénkben elsősorban nyárfát vagy nyírfát keresnek a legények az éjszaka leple alatt, amelynek fontos kritériuma, hogy a fa jelentős részének, de ha más nem, akkor a tetejének zöldellenie kell! Olykor 4-5 méteres fát is állítanak az ifjak, amelynek feldíszítéséhez használhatnak léggömböket, krepp papíros szalagokat vagy selyem szalagokat. Fontos, hogy minél zöldebb és minél színesebb legyen a májusfa, hiszen a férfiak így mutatják meg komoly szándékaikat.

 

 

Nagyszülők még emlékeznek azon időkre is, amikor a májusfát májusi szerenád is kísérte, így ébresztve fel álmukból az alvó leányokat. Egyes szatmári kisfalvakban a mai napig él ez a hagyomány, csak most már az egész falut fogaton körbejárva ébresztik a lakosokat.

Ma már a májusfát sok helyen felváltotta a májuskosár, amelyet a lányok/asszonyok előszeretettel helyeznek ki ablakaikba, mutatva ezzel a lakosságnak, bizony nekik már komoly udvarlójuk, férjük van. Nem ám a mostanában divatos, tucatnyi virággal teleültetett, "minél nagyobb annál szebb" elv szerint elkészített májuskosarak voltak régen "divatosak", hanem a rózsaszín, fehér, kék hortenziát tartalmazóak. De hát ahogyan az esküvői szokások, a menyasszonyi ruhák, úgy ezen szép és kedves hagyomány is az évek során átalakul, de az értelme, lényege nem változott meg szerencsére!

 

(Forrás: mek.oszk.hu)